Fajta standard

Származási ország: Oroszország

FCI II. csoport.(besorolással nem rendelkezik.)

A moszkvai õrkutya elsõ fajtaleírását (standard) 1958-ban, Oroszországban alakították ki, melyet azóta háromszor írtak át. Az átdolgozását a fajta formálódása, és a használati igénybevétel követelte ki. A negyedik fajtaleírás "megszületése" 2007-ben történt. A magunk részérõl ez utóbbit vettük alapul.

Általános megjelenés, küllem:
Tekintélyt parancsoló, erõteljes testalkatú, fejlett csontozatú, domború izomzatú, harmonikus felépítésû kutya.

Nemi jelleg:
A kan nagyobb, erõteljesebb, feje masszívabb, a szuka kisebb, testalkata törékenyebb.

Viselkedés:
Engedelmes, kiegyensúlyozott idegrendszerû, veleszületett tulajdonosi-, területi-, házõrzõi ösztönnel rendelkezik. Sohasem agresszív, de aktív védekezõ reakciókkal rendelkezik. A gyávaság, valamint a túlzott agresszivitás tenyésztésbõl kizáró ok.

FEJE
Koponyája masszív, széles, homloka kissé domború, a homlok és a pofa között jól kivehetõ átmenettel. Arcorri rész (pofa) keskenyedõ, a koponyával megegyezõ hosszúságú, vagy rövidebb. Orrháta egyenes, orrtükre fekete.

FOGAZATA
Nagyok, fehérek, metszõfogai ollósan záródnak, komplett fogazat, 42 fog.

FÜLE
Nem nagy, magasan tûzött, lógó, a szemboltívek vonala fölött elhelyezkedõ, háromszög alakú. Elülsõ széle fejhez simul, barna színû, mely a széle felé sötétbarnába-feketébe megy át.

SZEME
Kicsi, sötétbarna, szemhéja feszes, tekintete tartózkodó.

NYAKA
Masszív, rövid, a hátvonalhoz képest 35-45 fokos szögben helyezkedik el. Vastag, rugalmas bõre feszes, csak a nyaktájékon redõzött.

TÖRZSE
Formátum indexe: 105-108 (a kutya testhosszának - a vállbúbtól a külsõ csípõszögletig mérve - és a mar magasságának viszonyszáma).Csontozati indexe: kanoknál 22-24, szukáknál 20-23 (marmagasság és a boka kerületének viszonyszáma).

MARJA
Jól fejlett, a hátvonala fölé kidomborodik.

MELLKASA
Széles, mély, könyékig érõ, bordázata domború, a törzs hátulsó része felé kiszélesedik.

HASA
Kissé feszes, a mellkas alsó vonala fölé mérsékelten felhúzott.

HÁTA
Széles, vízszintes, izmos.

FARA
Széles, majdnem vízszintes.

SZÜGYE
Erõs, izmos.

MELLSÕ VÉGTAGJAI
Szembõl nézve párhuzamos állásúak. A könyökök hátrafelé mutatnak, a karcsont és a lapocka 100° -ban találkozik. Jól izmoltak, jó csontozatúak.

HÁTULSÓ VÉGTAGJAI
Szembõl párhuzamos állásúak, erõsek, jól izmoltak, oldalról enyhén meredek szögeléssel, fattyúkarom nem engedélyezett.

MANCSA
Nagyméretû, széles, boltozatos (macskamancs).

FARKA
Nehéz, csánkig ér. Akcióban a hátvonal fölé ér, ívben visszahajlik.

SZÕRZETE
Hosszú, jól fejlett aljszõrzettel, a nyaki részen sörényt, az alsó lábszárak, a comb, a csánk hátulsó részén zászlószerû képzõdményt alkotnak.

SZINE
Vörös-tarka foltos, fehér vörös és barna foltokkal és szürke koronaszõrrel. Fekete szimmetrikus maszk, sötét füllel, fehér mellkas, a fehér gallér és a fehér farok vége, és mind a négy végtagja fehér.

MARMAGASSÁG
Kan legalább 68 cm, szuka 66 cm.

TESTTÖMEGE
Kan legalább 60 kg , szuka pedig legalább 50 kg .

Tenyésztésbõl kizáró hibák!
Gyenge csontozat; nagyon laza, lelógó ajak; túl rövid, laza szemhéjak; világosbarna szemek; foghiány, tétre- vagy elõreharapás; egyszínûség (fekete, fehér vagy fekete-fehér, illetve a fent leírtaktól eltérõ variációk); maszk elkülönültségének hiánya vagy fél maszk.

Az orosz fajtaleírásoknál elkövették, megítélésünk szerint azt a hibát, hogy itt, több oldalon keresztül sorolják fel a nagytestû kutyáknál elõfordulható problémákat, betegségeket. Véleményünk az, mint a többi fajtánál is teszik, hogy egy általános anatómiai leírás célravezetõbb lenne.

A MOZGÁS
A moszkvai õrkutya alkatánál és természeténél fogva mozgásigényes! Nemcsak fiatal, de felnõtt korban is megsínyli a mozgás hiányát, ez különösen akkor következik be, ha állandóan kennelben tartják, és nem fordítanak elegendõ gondot, hogy kielégítsék hihetetlen mozgásigényét. A tétlenség tönkreteszi az állat izmait és idegrendszerét. Ilyen esetben izmai elsatnyulnak, szalagai, inai meglazulnak, csontjai gyengék lesznek. A hiányos mozgás nagymértékben hátráltatja a keringési és a légzõszervek mûködését is. Rendszeres mozgás nélkül a kutya elveszti a fajtára oly jellemzõ nagyszerû alakját és mellkas hibás, magasra állított, keskeny szügyû, gyengén izmolt egyeddé fejlõdik, súlyosabb esetben hibás végtagállások is kialakulhatnak.
A mozgás erõteljes és kitartó volta függ az izmok fejlettségétõl és mindenkori kondíciótól. Gyenge erõnlét esetén a tápanyagok elégtelensége miatt csökken az izmok anyagcseréje, s a kutya hamar fárad. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a kutya nem rendelkezik a szükséges mellkas térfogattal, hiszen a mozgás oxigénigényes, és a szûk mellkas nem nyújt elegendõ helyet az erõteljes szív és tüdõ számára.
Mozgáskor a kutya egyik oldali mellsõ és hátulsó végtagjai váltakozva közelednek, míg a másik oldal végtagjai távolodnak egymástól.

A végtagok mozgásának sorrendje a következõ:
- a kutya felemeli végtagját a talajról, az ízületek behajlanak,
- elõreviszi a behajlított végtagját,
- talajra helyezi végtagját,
- talajra támasztja végtagját.
A mellsõ végtag elõre vitelénél felemelkedik a lapocka, s a vállízület elõrelendül. A feszítõ izmok segítségével a végtag kiegyenesedik, majd a talajra ereszkedik. A hátulsó végtagon elõször behajlik a csípõízület, miközben a comb kissé kifelé fordul. Ezt követõen behajlik a többi ízület is. Majd a kiegyenesedés és a talajra támaszkodás következik. Valamennyi járásmódnál mindegyik végtag két szakaszt hajt végre:
- talajra lépést
- és a súly áthelyezést.
A kutya súlypontja a lapocka mögött van, mozgáskor ez áthelyezõdik. A súlypont azonban nem minden esetben található ugyanazon a helyen, még azonos állat esetében sem. Hátrafelé tolódik el akkor, ha a kutya felemeli a fejét, esetleg nyújtózkodik. Elõre tolódik a súlypont akkor, ha a hasûri szervek üresek, vagy a kutya lehajtja a fejét.
Könnyebb elõre vagy oldalirányba kimozdítani helyérõl a kutyát, mint hátrafelé, mivel a súlypont elõl van. Az elõretartó mozgásnál ez elõnyös, mivel az elülsõ végtag viseli a testsúly zömét, míg a hátulsó végtag - amelynek feladata a test elõre vitele - mozgás közben hajtóerõt fejt ki. Erre utal az a tény is, hogy a hátulsó végtag szögelése - lökõ erõ kifejtése érdekében - nagyobb, mint a súlypontot alátámasztó mellsõ végtagé.
Elõrehaladásnál a hátulsó végtagok szerepe a tolóerõ biztosítása, és ez a csípõízületen tevõdik át a gerincoszlopra. A gerincoszlop és a hátulsó végtagok közötti kapcsolat a csípõ- és keresztcsont ízesülése teszi lehetõvé a kevés energiát felhasználó erõátvitelt. Az elülsõ végtag feladata ezzel szemben az, hogy mozgás közben elõretolt törzset kíméletesen és rugalmasan támassza alá, ezzel is csökkentve a rázkódást.
Az elülsõ végtag feladata ezzel szemben az, hogy mozgás közben elõretolt törzset kíméletesen és rugalmasan támassza alá, ezzel is csökkentve a rázkódást.

Mozgás elemzése
A leülés, lefekvés, felállás, hempergés - tehát a helyzetváltozással kapcsolatos mozgások - a kutya küllemi elbírálásának szempontjából elhanyagolhatók. Annál fontosabb a helyváltoztató mozgás mechanizmusának elbírálása. A kutya mozgásának tökéletessége nélkülözhetetlen tulajdonság, ezért lényeges, hogy mozgás közben is bíráljuk alkatát. Bírálatkor nem elég, ha csupán sík talajon értékeljük az állat mozgását. Elsõsorban azt kell vizsgálni, hogy terepen, azaz egyenetlen talajon is, hogyan és milyen kitartóan mozog. Ez nyilvánvaló szoros összefüggésben van az alkattal.
A mozgás gyorsasága növekszik, ha a combcsont hosszú és a szögelés élessége nagy mind a csípõ-, mind pedig a vállízületben. Ebben az esetben a végtag elõbbre kerülhet - az említett szögek kiegyenesítése nagyobb lesz - és ennek eredményeképpen a test nagyobb távolságra, térölelõbben kerül elõbbre.
A kutyának ahhoz, hogy mozgása egyenletes és gyors legyen, szabályos állású mellsõ és hátulsó végtagokkal kell rendelkeznie. A hátulsó végtag emelõ és hajtó erejének tökéletesen kell harmonizálni a mellsõ végtagokéval, különben nem várhatunk tõlük összehangolt munkát. Mindenesetre a hát-, és ágyékizmok mindenkor megkísérlik kiegyenlíteni a diszharmóniát, ez viszont csak a teljesítõképesség rovására történhet.

Jármódok
- A moszkvai õrkutya jármódjai az alábbiak:
- lépés
- ügetés
- poroszkálás
- vágta
- ugrás

Lépés
Ebben a jármodban az átlós végtagok egyenlõ idõközökben követik egymást. A lépés hossza egyedenként különbözõ. A lépés a kutya legkevésbé fárasztó jármódja. Amelyik állat lépése kifogástalan, az más jármódokban is tökéletesen mozog. Lépésnél a mozgást a kutya bal, vagy jobb hátulsó végtagja vezeti be. Ezzel az állat teste elõre lendül, és ezt a lendületet az átlós elülsõ végtag fogja fel. A sorrend állandóan ismétlõdik: a bal hátulsó végtag a jobb mellsõvel halad együtt, míg a jobb hátulsó végtag a bal elülsõ lábbal. Az átlós végtagok tehát szinkronban mozognak és azonos fázisban (megterhelés, feszítés, emelés, lendítés) vannak. A lépés nem jelentõs jármod, s ha a kutya teheti, átcsap ügetésbe.

Ügetés
Ilyenkor a kutya diagonális (átlós) végtagjai azonos mozgást végeznek. A moszkvai õrkutya a kutyák ügetõ típusába tartozik, s leggyakoribb jármódja az ügetés, s ha módjában áll, ezt alkalmazza.

Az ügetés három típusa ismeretes:
- A lendületes ügetés esetében az átlós végtagok azonos idõben helyezõdnek elõre, így a hátulsó végtagok elõre vitelénél az azonos oldali mellsõ végtagokat keresztezik.
- A dobáló ügetésnél hasonló a helyzet, mint az elõzõnél, azonban a kutya a levegõben gyorsul.
- Az elsietett ügetés akkor alakul ki, amikor a kutya valamilyen hibás végtagállás miatt inkább a hátulsó végtagját terheli. Ilyen esetekben a kutya arra kényszerül, hogy a testének szinte teljes súlyát a hátulsó végtagokra hárítsa. Az ilyen jármod sokkal több izomerõt alkalmaz, mint a normális ügetés. Ezek a kutyák igen hamar fáradnak. Mozgásuk rövidtávon és különösen sík talajon megtévesztõ, mert könnyednek tûnik, ez azonban csak a látszat. Ezek a kutyák helytelen anatómiai felépítésük miatt nem képesek normális ügetésre és hátizmaikkal egyenlítik ki fogyatékosságukat.

Poroszkálás
A poroszkáló kutya azonos oldali végtagjai minden pillanatban ugyanazt a feladatot végzik, vagyis az azonos oldalon lévõ végtagok egy idõben dolgoznak. A poroszkálás igen csúnya jármod, a kutya mozgás közben dobálja, himbálja a testét. Az is tény ugyanakkor, hogy a legkevésbé fárasztó jármod, különösen a fiatal és az idõs kutyák alkalmazzák elõszeretettel.

Vágta
Ez a jármod a leggyorsabb. A vágta erõsen igénybe veszi a kutya hátizmait, tüdejét, szívét, ízületeit és végtagjait. Vágtában az ellökést a talajról csak az egyik vagy a jobb vagy a bal hátulsó végtag folytatólagosan végzi. Ha a kutya a bal hátulsó lábával löki el a testét, a másik hátulsó lába és az ellentétes elülsõ lába megegyezõ ütemet végez, a jobb elülsõ lába pedig egyedül dolgozik elõre.

Ugrás
- Az ugrásnál öt szakasz figyelhetõ meg:
- felkészülés az ugrásra,
- az elugrás,
- repülés vagy lebegés,
- a talajra való visszatérés,
- az ugrás elõtti mozgás folytatása.

A moszkvai õrkutya felnevelésének egyik lényeges pontja:
- szakszerû táplálás és egészséges környezet létrehozása mellett
- a szervezetének mozgatással való fejlesztése, erõsítése. A fajtának lételeme a kitartó mozgás, futás. Ezt az egyed számára biztosítani kell, és ez futótréning nélkül nem érhetõ el.
Nem elegendõ, ha a kutyának tökéletes az alkata, kifogástalan a végtagok szögelése, a teljesítményhez kitartással, technikával is kell rendelkeznie. Ez utóbbi tulajdonságok megfelelõ gyakorlás nélkül nem alakulnak ki.
Fontos a kutya számára a rendszeres és alapos mozgás, mert csak ez javítja alkatát és növeli használati értékét. Ugyanakkor nem árt hangsúlyoznunk, hogy a túlhajtott mozgás ártalmas az állat szervezetére. Fiatal korban célszerû más kutyával történõ játékkal megoldani a mozgást, mert ilyen esetben maga gazdálkodik saját erejével, s ha elfárad, lefekszik, ez fiatal egyedek játéka során gyakran megfigyelhetõ.
A mozgás erõteljessége és kitartó volta függ az izmok fejlettségétõl, a mindenkori kondíciótól és az edzettségtõl. Sovány kondíciónál az izmok anyagcseréje éppen a táplálóanyagok elégtelensége miatt gyengévé válik, a kutya hamar elfárad. Hasonló a helyzet, ha a kutya szûk mellkasú, hiszen a mozgás oxigénigényes folyamat, a szûk mellkasban viszont gyenge szív és tüdõ helyezkedik el.

TESTTÁJAK

A kutya testét a külsõ testalakulás szerint három részre osztjuk: fej, törzs és a végtagok. A nyak, valamint a farok a törzshöz tartozik

Fej
Két részre különül el: agykoponyára és arcorri részre. Az agykoponyai részen van a nyakszirt tájéka, amelyet követ a tarkótájék és a nyak. A nyakszirt elõtt található a fejtetõ, majd a homlok, két oldalán a halánték és fültájék fülekkel. A homloktájék két oldalán van a szemtájék, amelyet a szemgödör, a szemgolyó, a szemhéjak, és a szembolt alkot. A szem alatt van a szemgödör alatti tájék.
Az arcorri rész az arcorri hajlásban folytatódik (stop). Ez az orrtájékra vezet. Részei: orrhát, orr oldalsó tájéka, orrhegy és az orrtükör az orrnyílásokkal.
Az arcorri rész hátulsó és oldalsó részén van a rágóizom tájéka, elõtte helyezkedik el a pofatájék, majd a szájnyílás, végén a szájüreg. A szájnyílást az állcsonti tájék és az állkapocs tájéka alkotja. A szájnyílásban elõl helyezkedik el az alsó és felsõ metszõfogak. Az állkapocs két szára között van a toroktájék.

Törzs
A törzzsel a nyak köti össze a fejet. A nyak tájékai: felsõ- és alsó nyakél, a nyak két oldala. A törzs a nyak folytatásaként a kiemelkedõ marral kezdõdik és három részbõl áll: mellkas, has, medence.
A mar alatt két oldalt található a lapockatájék, lejjebb a vállbúb, hátrább a mellkas oldala a bordatájékkal. A mellkas elülsõ része a szügy, amely hátrafelé a szegytájékkal folytatódik. A bordatájék alsó részén, a könyök mögött baloldalon található a szívtájék. A mellkas felsõ vonala a hát.
A has az utolsó bordaívtõl a medencéig terjed, elõ-, közép-, és utóhasi tájékkal. A hát folytatása az ágyék, amelytõl oldalt található a horpasz vagy éhgödör és alatta a combhajlatban az állat vékonya. A has alján van a köldöktájék, a hátulsó végtagok között a lágyék és fantájék.
A medencét felül a kereszttájék határolja, amely oldalt a fartájékban folytatódik, ettõl elõre van a kétoldali csípõszöglet. A külsõ csípõszögleteket összekötõ egyenes középpontjában emelkedik ki a farbúb. A fartájék hátulsó részén van az ülõgumó.
A végbél tájéka felett a faroktõ van, ahonnan a farok indul ki. A farok végét a farok hegyének nevezzük. Szukánál a végbél alatt van a péra, a kettõ között a rövid gáttájék, mely kan esetében a külsõ nemi szervekig húzódik. Kanoknál a far- és a gáttájék határán helyezkednek el a herék a herezacskóban, ettõl elõre a hímvesszõ a tasakkal.

Végtagok
Az elülsõ végtag részei: lapocka, kar, könyök, alkar, elülsõ lábtõ, elülsõ lábközép, ujjak a karmokkal. Az ujjak a talppárnákkal együtt alkotják a mancsot.
A hátulsó végtag részei: comb, felsõ részén van a tompor, alsó végén a tárd a térdkaláccsal, hátul a térdhajlás tájéka, a szár, a hátulsó lábtõ vagy csánk a sarokgumóval és az Achilles ínnal, a hátulsó lábközép, valamint a mancs.

A testtájak bírálata:
A fej bírálata nagyon lényeges, mivel a fajtajelleg fontos kifejezõje. Alakulásából következtetni lehet a vérmérsékletre, életkorra, szervezeti szilárdságra és az ivarra. Minden esetben arányos a test tömegével. A tetszetõs, típusos fej a kedvezõ összbenyomás alapfeltétele. Alakulása módosul a kutya ivara szerint. A kan feje erõteljesebb, szélesebb, mint a szukáé. A kanos fejalakulású szuka, valamint a szukás fejû kan rosszul örökít, azaz a másodlagos ivarjelleg hiányát viszi át szinte valamennyi utódra.
A kutya feje lehet finom, goromba, burkolt. A finom fej nincs arányban a testtömeggel, gyenge csontozat, elhegyesedõ arcorri rész jellemzi. A goromba és a burkolt fej esetében az egyed durva, erõteljes csontozattal rendelkezik. Kívánatos az elegáns, típusos, nemes fejalakulás.
Oldalról tekintve a fej lehet hosszú vagy rövid. A domború orrhátat kosorrnak, a homorú vagy horpadt orrhátat csukaorrnak nevezzük, mindkét hibás fejalakulás öröklõdik. Kívánatos az egyenes orrhát.
A fül lehet magasan tûzött, szabályosan, párhuzamosan tartott. Hibának számit az alul-, és felül-, és középmagasan tûzött fül. Nagyságuk szerint kicsik, nagyok, vagy közép nagyok, vastagságuk szerint húsosak vagy vékonyak, formájuk alapján lekerekített vagy hegyes. Ezen kívül lehet szétálló, lelógó és megtört. A fülek állása, illetve inkább mozgékonysága a kutya vérmérsékletére, intelligenciájára enged következtetni. A lecsapott vagy hátracsapott fül félénkségre vagy rosszindulatra utal.
A szem akkor tökéletes és szabályos, ha alakja, nagysága, elhelyezõdése és színe jellemzõ a fajtára. A moszkvai õrkutya esetében kívánatos a közép nagy, mandulaformájú, kissé ferde metszésû, sötétbarna szem. Hibának számit a világosbarna színû, nagy, kidülledõ és a kicsi, bennülõ szem. Elõnyös, ha a szem nyílt, fényes, élénk, energikus tekintetû. A szemgolyó egy részét eltakaró, erõsen fejlett harmadik szemhéj rendszerint betegség jele, s gyógykezelésre szorul. A be-, és kiforduló alsó szemhéjak súlyos hibának számítanak. A szivárványhártya színe jelentõs mértékben függ a kutya bõrének és szõrzetének pigmentáltságától. A szivárványhártya színének gyakorlati jelentõsége csupán annyi, hogy zavarhatja az alkat összhangját, szépségét, pl. ha túl világos barna, akkor elüthet az esetleges sötétebb sárga rajzolattól.
- Az ajak feszes és sötéten pigmentált legyen. Hiba a laza, húsos, lelógó és pigment hiányos ajak.
- A fogazat legyen teljes és szabályos. A kutyának 42 maradandó foga van, 22 az állkapocsban 20 az állcsontban és az áll közötti csont fogmedreiben helyezkedik el. Az alsó és a felsõ fogsor záródását, harapásnak nevezzük.
- Szabályos a harapás, akkor h a felsõ metszõfogak belsõ felülete egyharmad részben takarja az alsó metszõfogak külsõ illetõleg ajaki felületét. Ezt nevezzük ollós harapásnak. Minden ettõl eltérõ metszõfog záródás hibának számit.
- Elõreharapás esetében az alsó metszõfogak a felsõk elõtt helyezõdnek kisebb-nagyobb távolságra.
- Hátraharapáskor az állkapocs fejletlensége miatt az alsó metszõfogak a felsõk mögé kerülnek.
- Harapófogó harapásról akkor beszélünk, amikor a felsõ metszõk és az alsó metszõfogak rágófelületükkel találkoznak. Ilyen esetben a metszõfogak rágófelülete viszonylag gyorsan elkopik.
Hiányos a fogazat, ha valamelyik fog nem található. Leggyakrabban fordul elõ az elõ zápfogaknál, ritkábban az utózápfogaknál és igen ritkán a metszõfogaknál.
A nyak és a tarkó bírálatánál vizsgálják az illesztés szögét és irányát, az arányosságát, valamint azt, hogy mennyire izmolt és milyen hosszú. Ha a nyak nem eléggé izmos, deszkanyaknak nevezzük. A rövid, vastag, túlizmolt nyak, valamint a hosszú, karcsú nyak a bírálat során hibának minõsül.
A mar a gerincvonal kiemelkedõ része, lényeges az izmossága, valamint a magassága. A rövid, de magas mar púpos háttal, az éles mar pedig izomszegény háttal jár. Süppedt a mar akkor, ha a lapockák közé besüllyedt. Elsõsorban fiatal kutyáknál fordulhat elõ, és késõbb helyes tartás, mozgatás mellett eltûnik.
A hát bírálata során vizsgálják annak vonalát, erõsségét, hosszát, izmosságát. Minél feszesebb az összeköttetés a hátcsigolyák között, annál szebb a hát vonala. A nyerges hát a test tántorgását idézheti elõ, ezáltal gátolja az elõrehaladást. A púpos hát az elõbbi ellentéte, gyakran csapott farral jár együtt. A hát hibái a kutya csontrendszerének gyengeségét jelzik, s csökkentik az állat teljesítõképességét, a csúnya megjelenésrõl nem is szólva.
Az ágyékra hasonló elõírások vonatkoznak, mint a hátra, lényeges a hossza, feszessége, izmossága. Ha jó kötésû a kutya, akkor ágyéka rövid, izmos és széles, valamit kellõen izmos, enyhén lejt a faroktõ felé. Hiba a csapott és túlnõtt far. Ugyancsak nem kívánatos a széles, elgömbölyödött far.
A farok tartása, hosszúsága, tûzése, ívelése, valamint a szõrözöttsége lényeges eleme a fajtajelleg elbírálásának. Hiba a mélyen vagy magasan tûzött farok, amely rendszerint hibás faralakulással jár együtt. A mélyen tûzött farok a csapott far jellemzõje. A rövid, a megtört, az egyenesen tartott, az oldalt tartott, a felkunkorodó és a béna farok súlyosan befolyásolja a kutya bírálati minõsítését.
A mellkasnak elegendõ helyet kell nyújtania a szív és tüdõ számára, ezért jó, ha mély és dongás. A sekély mélységû mellkas hiba. Ilyenkor úgy tûnik, mintha a kutyának túl hosszú lenne a mellsõ végtagja. A mellkas hosszúsága is igen lényeges, ne legyen se rövid, se túl hosszú. A rövid, túl széles mellkas oroszlánszügyszerû, ami egyáltalán nem elõnyös. A szûk vagy lapos mellkas csököttségre vall. Üres szívtájékról akkor beszélünk, amikor a könyök mögötti tájékon a bordák nem domborodnak, azaz a mellkas belapul.
A mellsõ végtagok állása akkor szabályos, ha elölrõl nézve a lábak párhuzamosak és egyenesek, tehát a vállbúbtól a talajra bocsátott képzeletbeli függõleges felezi a mancsot. Oldalról vizsgálva a végtagot, akkor szabályos az állás, ha a lapocka forgási pontjától bocsátott képzeletbeli függõleges a végtag középtengelyében halad a lábtõig, és a lábközép a talajjal 75 fokos szöget zár be.
A mellsõ végtag szabálytalan, hibás alakulásai szembõl nézve:
Tág állás: a végtagok párhuzamosak, de túl távol vannak egymástól.
Talajon tág állás: a végtagok kifelé tartanak, egymástól távol érik a talajt, szûk mellkasú egyedeknél fordul elõ.
Szûk állás: a végtagok párhuzamosak, de igen közel állnak egymáshoz, szûk mellkassal jár együtt.
Talajon szûk állás: a végtagok befelé tartanak a talajhoz.
X-állás: az alkar tengelye befelé, a lábközép kifelé fordul, a kutya mozgása visszatetszõ.
O-állás: az alkar tengelye kifelé, a lábközép befelé tart. Francia állás: a láb tengelye könyöktõl, lábtõtõl vagy a mancsoktól kifelé fordul. Ez utóbbi a gyakori, rendszerint talajon szûk állással jár együtt.
Az elülsõ végtagok szabálytalan állása oldalról nézve:
Elõreállított állás: az elõreirányuló végtag a lapocka forgási pontjától bocsátott függõleges elõtt van.
Hátraállított állás: a végtagok a könyöktõl hátrafelé irányulnak, viszonylag ritkán fordul elõ.
A hátulsó végtagok állása hátulról nézve akkor szabályos, ha az ülõgumókról lefelé haladó képzelt függõlegesek felezik a csánkokat és a mancsokat. Oldalról nézve akkor szabályos a hátulsó végtagállás, ha ülõgumóról bocsátott képzeletbeli függõleges a csánkot érintve a mancs mögött éri a talajt.
A hátulsó végtagok szabálytalan, hibás állásai hátulról nézve:
Tehénállás: a combok befelé haladnak, a csánkok közelítenek egymáshoz, a csánk alatti részek széjjeltartanak. Hordóállás vagy dongaállás: az elõbbi ellentéte.
A hátulsó végtagállások hibás alakulása oldalról nézve:
Has alá állított álláskor az ülõgumóról kiinduló képzeletbeli függõleges a csánk mögé esik.
Hátraállított álláskor az ülõgumóról lebocsátott képzeletbeli függõleges a csánk alá esik.
Karóállásnál a csánk alatti rész szinte egyenesen folytatódik. Kardállás esetén a csánk annyira roggyant, hogy a kutya szinte a fenekére ül álló helyzetben.

A moszkvai õrkutya bírálata:

A moszkvai õrkutya - szolgálati õrkutya!
Testalkata ennek a célnak van alárendelve!
Mindent, ami ennek árt, mellõzni, ami ilyen irányú készségét fejleszti, azt segíteni kell.
A kifogástalan küllem - teljesítmény nélkül értéktelen.
Kiváló teljesítmény viszont az egyed alkatának célszer felépítése nélkül sohasem jöhet létre.
A teljesítmény nem választható el a küllemtõl, a kettõ szorosan összefügg és csak egységesen értékelhetõ.
A küllem önmagában történõ bírálata megbontja a kívánatos biológiai egységet és hátráltatja a fajta állandó javulását. Ez természetes, hiszen az alkat egyedüli figyelembevétele a kutya tenyészértékérõl nem adhat tiszta, világos képet. Márpedig a tenyésztés célja, hogy egyensúlyt teremtsen teljesítmény és küllem között.
Nagyon fontos, hogyan értékeljük, vajon az észlelt kisebb-nagyobb hibák csökkentik-e az egyed tenyészértékét, vagy lényegtelenek, elhanyagolhatók. Helyes eredményre csak akkor jutunk, ha a kutyát, mint szerves egészet bíráljuk. Ilyenkor ne azt kutassuk, hogy az egyes testrészek mennyire közelítik meg az ideális típust, hanem törekedjünk arra, hogy képesek legyünk megállapítani a bírált egyed testrészeinek egymáshoz való helyes arányát, illetõleg arányosságát.
Aki csak hibát keres, az nem jár helyes úton, és nem ismeri a fajtát. A "hibakeresõ" bíráló, ha nem talál alkati problémát, egyén értékmérõk mérlegelése nélkül kifogástalannak, ha hibára bukkan, különösebb megfontolás nélkül értéktelennek minõsíti a kutyát.
A kiállítási bírálatnak két szereplõje van: a bíró és a kutya. A kutya küllem hibáinak észrevétele szakmai hozzáértést kíván a bírótól, de a hiba mértékének, súlyának megítélése egyéni mérlegelésen alapul. Alapigazság, hogy két ember nem érti teljesen azonosan a standard egyetlen kitételét sem, az egyik ember így - másik úgy ítéli meg a kérdéses kutya küllemét, mivel hogy tökéletes standard, kifogástalan kutya és tökéletes ember sincsen!
Éppen ezért bármilyen hozzáértõ bíró ítéletén lehet vitatkozni, de ha a bírói döntést nem tekintenénk véglegesnek és vitathatatlannak, akkor az egész bírálat értelmét vesztené. A kiállítási szabályzat szerint a bírói döntés ellen óvásnak nincs helye! Egyetlen megoldás kínálkozik: a küllembírók állandó és alapos továbbképzése lenne!
A kiállítási bírálat szükségképpen nem mutat túl a kutya egyes testrészeinek, küllemi hibáinak és mozgásának megítélésén. A moszkvai õrkutyának azonban nemcsak külleme, de vérmérséklete, természete, pszichikai lénye is van. A világ legszebb moszkvai õrkutyája is értéktelen, ha a természete kifogásolnivalót hagy maga után! A szakszerû küllembírálat alapfeltétele: ismerni kell a fajtaleírást, a kutya anatómiáját, a testtájakat, a vérmérsékletet, a kondíciót, a típust, a méreteket és a mozgást.

A küllembírálat módszere:
A bírálat alapos és kellõ szaktudás nélkül lehetetlen. A bírálat rámutat a kutya fizikai hibáira, amelyek az utódokban is jelentkezhetnek. Elfogadott nézet, hogy az egyed minél inkább megközelíti az ideális típust, annál valószínûbb, hogy jobb alkati tulajdonságokra számíthatunk az utódoknál. A bírálat sík talajon történjen, mert csak így kaphatunk biztos eredményt. A szakmailag helyesen és jól alátámasztott bírálathoz idõ kell. Az elkapkodott, felületes ítélet nem vezet sehova. Elõször szemügyre kell venni az egyedet, ilyenkor a bírálóban kialakul valamiféle összbenyomás, amelyet a részletes bírálat során megerõsít, esetleg elvet. A részletes, alapos bírálatkor jobban szembetûnnek az állat rejtett hibái. A bírálat alatt a kutyának nyugodt testtartásban kell állnia, végtagjait egyformán megterhelve.
Elölrõl a fejet, füleket, szemeket, metszõfogak harapási formáját, szügyét és a mellsõ végtagállást bíráljuk.
Oldalról az agy-, és arckoponya arányát, a fülek tûzését, az elõ-, és utózápfogakat, nyakat, mart, hátvonalat, ágyékot, faralakulást, farok tûzést, elülsõ és hátulsó végtagállást, mellkasmélységet, hasvonalat, mancsokat, izmoltságot, típust, arányosságot, harmóniát ítéljük meg.
Hátulról pedig a hátulsó végtagállást, a hát és ágyék szélességét, az izmoltságot, a vállakat, valamint a fart.
Ezt követõen mozgás közben bíráljuk a kutyát. Ilyenkor a szabálytalan végtagállások jobban értékelhetõk. Ugyancsak három irányból: szembõl, oldalról és hátulról, lépésben és futás közben vizsgáljuk a végtagok mûködését. Miután a fajta munkakutya kategóriába tartozik, nagyon lényeges az erõnlét vizsgálata, mivel enélkül a kiváló küllem mit sem ér. A mozgatás során elbírálható szív, a tüdõ és az izmok munkabírása.

Testméretek felvétele
A bírálatkor szükséges a testméretek felvétele, amely - legyünk tárgyilagosak - a bírálat egyetlen objektív megnyilvánulása. Ajánlatos háromszor végrehajtani a testméretek felvételét, s alapul kell venni a középarányost. Mérõeszközök: a mérõbot és a mérõszalag. Az egész folyamatnál indokolt betartani az alábbi szempontokat:
a végtagok egyenlõen viseljék a testsúlyt, azaz a kutya vízszintes, sík talajon álljon,
az elõírás szerint használjuk a mérõeszközöket, és azok legyenek szabályosak.

Testméretek

Marmagasság: A mar legmagasabb pontjának mérõbottal mért távolsága a talajtól.
Törzshosszúság: A vállízület elülsõ pontján és az ülõgumó hátulsó pontján átfutó függõleges egymástól való távolsága mérõbottal mérve.
Testhosszúság: A mar legmagasabb pontjának mérõbottal mért távolsága a mellkas alsó határvonalától.
Mellkas szélessége: A mellkas legtávolabbi pontjainak egymástól mért távolsága, közvetlenül a lapocka mögött, mérõbottal mérve. Fejhosszúság A nyakszirttõl az orr hegyéig szalaggal mért távolság.

A küllem bírálatánál alapméretként szokták venni a marmagasságot, és ehhez viszonyítják a többi méretet. A kettõ arányát százalékban fejezik ki. A testméretek nem minden esetben tükrözik a kutya felépítését, ezért az arányosság elbírálásánál mindig figyelembe kell venni az összbenyomást is. A szakszerû bírálatkor nélkülözhetetlen az alábbi fogalmak alapos ismerete és természetes alkalmazása:
- arányosság
- pigmentáció
- kondíció
- fejlettség

Arányosság
Az arányosság tulajdonképpen a kutyáról kialakult összbenyomás képe, az egyes testrészek egymáshoz való viszonya. A fajta, az ivar, a kor, a típus és hasznosítás szempontjából kell vizsgálni az arányosságot. Azt a kutyát, amelynek testrészei arányosan alakultak, rátekintésre harmonikus képet mutat, arányosnak vagy homogénnek nevezzük, szemben az aránytalan felépítésû heterogén egyeddel. Még kitûnõ tenyészpartnerek segítségével is nehéz korrigálni a kutya küllemi heterogenitását, mivel az aránytalanság makacsul öröklõdik.
Nem homogén például az a kan, amelyiknek szukás feje van, vagy az a szuka, amelyik kanos fejjel rendelkezik. Az arányosság lényege, hogy a kutya ne több egyedbõl legyen összegyúrva, hanem minden rész egymással összhangban álljon. Az egyed arányosságának elbírálása komoly szakértelmet és nagy gyakorlatot kíván.

Pigmentáció
A pigmentáltságot - azaz a bõr, a szõr és karmok színét - egy festékanyag, a melanin adja. Minél erõsebb a pigmentáció, vagyis a bõrben minél több festékanyag van, a kutya annál nagyobb ellenálló képességgel rendelkezik a környezetbõl érkezõ káros behatásokkal szemben. A festékanyag teljes hiányát albinizmusnak nevezzük. A kutya esetében a teljes albinizmus nem létezik, csak a részleges pigment hiány pl. a karmok fehérek. A moszkvai õrkutyánál elõnyös a sötét pigmentáció. Kívánatos, hogy a tenyésztésben az erõteljes színû egyedek vegyenek részt. A szabad bõrfelületek: szemhéjszél, ajakszél, talppárna, orrtükör és a karmok feketék legyenek. A világosbarna szem nem elõnyös.

Kondíció
Kondíció a szervezet külsõ testalakulásában megnyilvánuló állapota, melyet a táplálás, gondozás és a külsõ környezet hatásai befolyásolnak. A kondíció fogalma nemcsak az állat tápláltsági állapotát jelenti, hanem izmainak kidolgozottságát, bõrének rugalmasságát, szõrének fényét, csillogását is, ezek nem csak a tápláltsági állapottal függnek össze.

Többféle kondíciót különböztetünk meg:
Tenyész- vagy kiállítási kondíció. Elérése érdekében nagyon fontos a szakszerû etetés, a kiadós mozgás, valamint a tökéletes, szakszerû tartás. Az ilyen kondícióban lévõ kutya szõre fényes, izmai ruganyosak, jól táplált, nem rendelkezik felesleges zsírszövettel.
Munkakondíció: Valamivel könnyebb forma, mint a tenyészkondició, de nem fokozódhat rossz kondícióvá. Hosszú ideig nem tartható fenn ez az állapot, ezért a tél beállta elõtt ajánlatos bõségesebben táplálni az ilyen egyedet.

Pluszkondíció.
Elhízott, kövér állapot, amely meglehetõsen visszataszító. A kövér kutya nem izmos, hanem puha. A nagyobb testtömeget ne a többletkondíció, hanem a rugalmas izmok, és az erõteljes csontozat adja. Felnõtt korban, ha mozgásában korlátozva van, és túl bõségesen etetik, akkor a kutya elhízik. Ezt az állapotot lehetõleg el kell kerülni. Minuszkondició. A kutya sovány, izmai gyengék, hamar fárad, ellenálló képessége csekély. A legtöbb esetben helytelen tartás és etetés okozza, de lehet valamilyen betegség következménye is.

Fejlettség
A fejlettség alatt azt értjük, hogy a kutya fajtájához, ivarához, neméhez, típusához képest mekkora. Noha e tekintetben a méretek a jellemzõk, mégis inkább a testtömeggel (súllyal) szokták kifejezni.
(Kasza Józsefné Bozsoki Harci kennel)